HTML

Az én sziporkázó életem...

Friss topikok

Kötött fagyisapka

2016.12.08. 19:19 Loname

fagyisapka_024.JPGNikinek - mert megérdemli.

Fehéret kért, vagy krémszínűt - mármint sapkát. Azt nem tudta, hogy milyen lesz. Fagyisapkát terveztem, az viszont két színből kötve igazán szép. Így aztán vettem krémszínű és kék fonalat. A kékből kötöttem próbadarabot passzéra - mégis éppen a passzérésszel szenvedtem a legtöbbet (és nem is sikerült igazán szépre - de ne szaladjak előre).

fagyisapka_008.JPG

A 20 szem 9 cm, ha tehát 60 cm-es fejkörméretre kötöm, akkor 132 szemet kell majd fölszedni. Na jó, ha pontosan annyi cm a sapka, mint a fej körmérete, akkor az orrára csúszik a viselőjének, tehát majd csökkentem a szemeket.
A fagyisapka kötése tulajdonképpen egyszerű: a színén 4 sor fordítottat és 4 sor simát mutasson váltakozva, de a színén minden sorban szaporítani jobb oldalon és fogyasztani bal oldalon. Emellett színt váltani úgy, hogy a sima rész középső 2 sora legyen más színű...

fagyisapka_014.JPG

Így aztán egy nyújtott rombusz alakú kötés alakul, ami  mintájában is, színében is csíkos.

fagyisapka_015.JPG

A sapka magassága a kezdősor mérete lesz, a kötést pedig addig kell folytatni, míg a szélszemek-oldali méret eléri a fej körméretét.

fagyisapka_021.JPG

Lekötöttem az utolsó sort, amint elértem a kívánt méretet, a fehér színű fonallal pedig megkötöttem a passzérészt. Azután a sapka oldalát összevarrtam (a sapkát a visszáján, a passzét a színén. A rombusz másik végét összehúztam, és egy pompont készítettem rá.

fagyisapka_024.JPG

Itt a kész sapka.

Akkor most jöjjenek a részletek:
A sapkát 4-es tűvel, 50 szemmel (48+2) kezdtem.  Összesen 104 sort kötöttem, akkor leláncoltam a munkát. A szélén fölszedtem 114 szemet és 8 sor passzét kötöttem (a két utolsó sort már 3-as tűvel), majd leláncoltam.

Holnap elviszem Nikinek...

Szólj hozzá!

Címkék: fagyisapka fagyisapka kötésminta

A bejegyzés trackback címe:

https://ilonablogja.blog.hu/api/trackback/id/tr8912033495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása